IENA 2000
International Exhibition
"Ideas - Inventions - New Products"

Nürnberg (Germany), 2-5 November 2000

Rendező: AFAG

info@afag.de

 

B E S Z Á M O L Ó

1. A rendezvény általános leírása

Az 52. IENA találmányi kiállítást több mint 3500 négyzetméternyi területen rendezték meg a nürnbergi vásárváros 10.1 pavilonjában.
A többi pavilonban ezzel egy időben a “Consumenta” Németország legnagyobb fogyasztási cikk vására zajlott.
A rendezők az első két nap csak az üzletembereket engedték be, szombaton és vasárnap a “Consumenta” látogatói is megtekinthették ezt a kiállítást. E két utolsó napon becslés szerint 20-20 ezer látogató volt.
A kiállítás kínálat szempontjából felülmúlta a korábbiakat.
Tavaly az IENA ’99 kiállításra 428 találmányt neveztek huszonöt országból, míg idén 29 országból közel 400 kiállító szerepelt 569 találmánnyal.
A kiállítók között 34 német és külföldi feltaláló szervezet volt. A legtöbb találmányt Németország után a tajvaniak mutatták be. Kína most jelent itt meg először. A horvát testvérszervezet az új gazdasági-politikai szemléletváltásnak köszönhetően nagyobb állami támogatást kapott, és az elmúlt évekhez képest (1999.: 13 téma) több mint kétszer annyi találmánnyal és népes feltaláló delegációval jelent meg. A MAFE most hatodik volt e sorban (1999.: 23 téma, 4. hely):

350 Németország
35 Tajvan
31 Kína
30 Horvátország
24 Szlovénia
17 Magyarország
12 Korea
10 Bulgária
10 Bosznia-Hercegovina
7 Ausztria
6 Oroszország
6 Lengyelország
4 Szlovákia
4 Portugália
3 Spanyolország, a többi 14 ország 1-2 találmánnyal

Szerepelt még a kiállításon az Európai Szabadalmi hivatal mellett nyolc ország iparjogvédelmi hatósága, közöttük a Magyar Szabadalmi Hivatal (MSZH) egy közös információs standon, ahol felvilágosításokat adtak a szabadalmaztatásról.
Az MSZH standja volt a nyolc közül a leglátogatottabb. Ez annak köszönhető, hogy az információs anyagok (poszterek, nyomtatott tájékoztatók, számítógépes eszközök, szóró ajándékok) és a képviselők rátermettsége, szakszerűsége kitűnt a többi közül.
A szervezés és a feltételek kitűnőek voltak.
Az üzletemberek közepes számban látogatták ebben az évben a kiállítást. A sajtó képviselői nagy számban jelentek meg. A vásárló közönség a hétvégén nagy tömegekben érkezett.
A találmányokat nemzetközi zsűri értékelte, melynek magyar tagja Vedres András volt. Harminchat arany-, hetvennyolc ezüst- és 85 bronzérmet ítéltek oda.

2. A kiállításon való megjelenés üzletpolitikai célja:

Célul tűztük ki a bemutatott találmányok piaci értékelését, és üzleti partnerek keresését.
Olyan találmányokkal neveztünk, amelyeknek legtöbbje már árusítható, így kereskedőket kerestünk. A bemutatott témák kiválasztásánál feltételünk volt a külföldi oltalom megléte, illetve lehetősége.
Találmányaink mellett számítógépen bemutattuk a Miniszterelnökünk által júniusban megnyitott GENIUS 2000 internetes találmányi kiállítást és vásárt, abból a célból, hogy honlapunk látogatottságát folyamatosan növeljük.
Legfőbb célunk volt azonban a pozitív országreklám szolgálata.

3. A bemutatásra kerülő termékek megnevezése:

A rendezvényen a MAFE tekintendő a kiállítónak, a feltalálók és szabadalmasok megbízása alapján. Árusításra került a találmány maga, illetőleg az azt megtestesítő új termék.
A kollektív magyar standon az alábbi 17 találmányt mutattuk be, az elnyert díjakat is itt tüntettük fel.

MAFE által bemutatatott témák és az elnyert díjak:

  1. Balogh András:Installáció papírból - Ezüstérem
  2. Bodorkos Károly: Falazóelem
  3. Bognár József - Demján Sándor: Hirdető eszköz - Ezüstérem
  4. Homoki-Nagy Gergely: Eldobható WC kefe
  5. Kákonyi Árpád: Óvszer aktív belső felülettel - Bronzérem
  6. Kálmán Dániel: Kötött foszfor mobilizálása növényeknek - Ezüstérem
  7. Kálmán István: Kutya WC
  8. Kiscsák Róbert: Kertészeti vízhasznosító
  9. Lugosi István dr.: Ehető betűk az almán - Aranyérem
  10. Maly Róbert: Szobrok játéknak - Bronzérem
  11. Reicné, Mikus Ildikó: Szépségpárna - Ezüstérem
  12. Sándor László : Kicsavarodó dugaszoló - Ezüstérem
  13. Tamás Eszter: Gyógynövény alapú készítmények
  14. Tóth Ferenc dr.: Növényvédelem pókokkal - Aranyérem
  15. Török Norbert et al.: Kerékpárparkoló
  16. Vadász József : Logikai táblajáték - Bronzérem
  17. Vedres András dr.: Öko-yacht - Aranyérem
  18. "GENIUS 2000" MAFE ajánlatok számítógépen
  19. "IFIS" ajánlatok számítógépen

4. A megvalósítás eszközei:

A MAFE kollektív kiállítása 24+16 négyzetméter területű volt. Ebből 24 nm. területet fizettünk, és további 16 négyzetméternyi részt, egy zárható tárgyalót illetve raktárt díjmentesen kaptunk a rendezőségtől.
A standra, amely három oldalról nyitott volt, egyedi világítást szereltünk. Az újdonságainkat poszterek, információs anyagok és a termékek kiállításával
(l. képmelléklet) mutattuk be. Az új típusú óvszer találmányt elfüggönyözött területen mutattuk be, hogy azt gyermekek és kényesebb ízlésűek azonnal ne láthassák.
A bemutatott találmányokról angol, német nyelven készített szórólapokat, a GENIUS 2000 virtuális vásárról angol nyelvű katalógust vittünk magunkkal.
A második napon, a magyar standon fogadással egybekötött sajtó és üzletember tájékoztatót rendeztünk. Előzetesen levélben (posta és e-mail) meghívtuk a lehetséges partnereket (kamarák, szövetségek, vállalkozások, sajtó).
Az eseményen több mint százan megjelentek, a német gazdasági-társadalmi szervezetek vezetői és tagjai, a kiállításon szereplő delegációvezetők, a zsűri tagjai, szabadalmi hivatalok, és a média képviselői.
Az eseményen rövid tájékoztatást adtunk a magyar gazdaság fejlődéséről. Majd bemutattuk a GENIUS 2000 virtuális kiállítást.
A felkínált étel és ital magyar termék volt. A borok és a Herz Rt. termékeinek kóstolója nagy sikert aratott.

5. Erkölcsi és üzleti sikereink

A kiállítás nemzetközi bíráló bizottsága tizenegy díjjal jutalmazta a magyar találmányokat (lásd fent).
A MAFE összesen öt Genius-díjat adott ki: osztrák, ír, angol, spanyol és portugál feltalálóknak.
Két tv társaság (RTL és Disney) készített felvételeket a magyar standon.
Az üzletemberek élénk érdeklődést mutattak, a MAFE tárgyaló delegációja több mint harminc kapcsolatfelvevő megbeszélést folytatott.
Bemutatott témánként a bírálók, az üzletemberek és a vásárlóközönség véleménye alapján az alábbiakban röviden leírjuk a marketing tapasztalatokat. A beszámoló ezen részét a honlapunkon nem hozzuk nyilvánosságra.

6. Összefoglalás

Az IENA 2000 kiállításon való szereplésünkkel a kitűzött célokat maradéktalanul elértük.

  • Mindenek előtt tovább folytattuk sikeres szereplésünket. Kevés olyan szervezet van, amely több mint egy évtizede évről-évre képes újabb és újabb találmányokat színvonalasan bemutatni.
  • A szerepelt találmányok piaci értékelése megtörtént. Jelentősnek ígérkező üzleteket sikerült megalapozni. Az elnyert tizenegy díjjal, közöttük három kategória győzelemmel, kimagasló erkölcsi sikert értünk el.
  • Sikeres volt a GENIUS 2000 virtuális találmányi vásár népszerűsítése Németországban.
  • Növeltük hazánk tekintélyét üzleti körökben és a nagyközönség szemében egyaránt. Felhívtuk magunkra a sajtó figyelmét. Szolgáltuk mindezzel egy kedvezőbb országkép kialakítását.

A szereplésünk a Gazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztési Célelőirányzatának támogatásából valósult meg, amelyet ezúton is megköszönünk.

Budapest, 2000. november 10.

Dr. Vedres András főtitkár

Képriport