Dr. Vedres András A Magyar Feltalálók Egyesületének főtitkára (1989-től) Vegyész, kandidátus |
Dr. Vedres András önéletrajza A családom Budapesten születtem 1940-ben. Apám tanár, írás-művész és oktató, édesanyám Hart Olga, technikus, öcsém Vedres László, tanár-természetbúvár, író és újságíró volt, mindnyájan elhunytak. Feleségem Kozma Mária, vegyészmérnök, két fiúgyermekünk van, dr. Vedres Balázs, aki közgazdász-szociológus, a Columbia Egyetemen (New York) PhD fokozatot szerzett, jelenleg a CEU (Budapest) Szociológiai Tanszékén tanít, és Vedres Dániel feltaláló, aki zenész, Drezdában a Carl Maria von Weber Zeneművészeti Főiskola kürt tanszakát végezte el, ugyanott zenetudományt tanult. Jelenleg Drezdában él, művészeti tevékenységet folytat. Tanulmányaim Budapesten érettségiztem, majd 1963-ban okleveles vegyész diplomát szereztem (ELTE TTK). Középfokú iparjogvédelmi tanfolyamot végeztem. A Testnevelési Főiskolán vitorlás edzői szakképesítést kaptam. Levelező aspiráns voltam (szaktárgy: gyógyszerkémia), majd a kémiai tudomány kandidátusa lettem (1985). Az Ukrán Tudományos Akadémia rendes tagjává fogadott (2013). A pályám Az EGYT Gyógyszergyárban üzemmérnökként kezdtem dolgozni, majd az EGYT, később a Richter Rt. gyógyszerkutató laboratóriumaiban dolgoztam mint kutató, majd vezető 1963-1991 között. Néhány gyógyszer hazai kifejlesztésében vettem részt. Többszörös feltaláló (23 szabadalom) vagyok, számos, gyógyszerkémia tárgyú szakközleményem van. Kémikusi pályámat egy súlyos üzemi baleset 1989-ben derékba törte. Egyik alapítója voltam a Kereszténydemokrata Néppártnak (1989), később összetűzésbe kerültem az akkori vezetőkkel, azok múltbeli viselt dolgai miatt, és kiléptem. A Független Kisgazdapárt elnökének tanácsadója voltam (1990-1992), majd a Duna TV megszervezésénél tevékenykedtem, mint a Hungária Televízió Alapítvány első főtitkára (1992-93). Feladatom a működési rend kialakítása és a feltételek megteremtése volt. 1994-től szellemi szabadfoglalkozású vagyok, nyugdíjas. Kezdeményeztem a Magyar Feltalálók Egyesületének megalapítását (1989), amelynek kezdetektől a főtitkára vagyok. Megszerveztem 1991-ben, a II. Világháború után először, a Magyar Találmányi Kiállítást, amelyen közel ötszáz újdonság szerepelt, majd a Millecentenárium és a magyar szabadalom centenáriumának megünneplésére 1996-ban a GENIUS '96 eseménysorozatot. Ezen huszonkét ország vett részt, és a kiállításokat több mint háromszázezer látogató tekintette meg. Rendezője voltam 1998. márciusában a Feltalálók Világtalálkozójának. Ennek keretében az ENSZ Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) a korszerű információs technika felhasználásáról nemzetközi szimpóziumot tartott, és itt ülésezett a Feltalálók Egyesületei Nemzetközi Szövetségének (IFIA) jubileumi közgyűlése, valamint Budapesten volt az Első Feltaláló Olimpia (II. GENIUS). Megrendeztem a Magyar Millennium tiszteletére 2000 májusában Budapesten a II. Feltaláló Olimpiát (III. GENIUS), amelyen 32 országból 439 alkotást mutattak be, majd 2002 áprilisán a IV. GENIUS Nemzetközi Találmányi Kiállítást (Budapest, Öko-lakópark), ahol 80 országból több mint 300 találmány volt. Hazánk EU csatlakozásának tiszteletére megszerveztem a GÉNIUSZ - EURÓPA nemzetközi találmányi kiállítást, amelynek keretében ezer műszaki és művészi alkotás mutatkozott be Budapesten 2004. május 1. és 4. között. 2000. évben elnyertem az “Öko-yacht” találmányommal "Az év feltalálója " címet, majd 2003-ban Gágyor János és Szöllősy János feltalálótársaimmal alkotott légmotoros kerékpárral ismét e cím birtokosa lettem. "Szellemforrás" címmel magyar és angol nyelven a Terc Kiadó 2000. december 8-án kiadta az első könyvemet, amely a 20. századról íródott. A Szklerózis Multiplexes Betegek Országos Egyesületének elnöke voltam (2003-2006). A Feltalálók Egyesületeinek Nemzetközi Szövetsége (IFIA), amelynek tagja több mint nyolcvan ország feltaláló szervezete, 2006. április 7-én elnökévé választott, majd 2010-ben ismét megválasztottak. Mandátumom 2014-ig szólt. Vezetésem alatt 83 országból több, mint 300 tagszervezet csatlakozott. Munkám során személyes kapcsolatba kerültem több mint 50 ország különböző rangú vezetőjével, és az innováció terén nemzetközi valamint nemzeti hivatalokkal. Világversenyeket szerveztem változó helyszíneken a környezetbarát új megoldások, a kémiai és a számítógépes találmányok feltalálói számára. Nemzetközi kulturális vándor kiállításokat szerveztem, a feltalálás népszerűsítésére: "Találmányok bélyegeken", "Karikatúristák találmányai". Több nemzetközi kitüntetést alapítottam a feltalálók illetve támogatóik elismerésére. Vitorlásversenyző, sportvezető és edző voltam 1954 és 1987 között, jelenleg is versenyzek néha. Kitüntetéseim Elnyertem az ENSZ-WIPO aranyérmet (1996) a budapesti Városligetben szervezett "Szellemi Tulajdon" eseménysorozat megrendezéséért. Kitüntettek Európa lovagrenddel (1995), belga feltalálói lovagrenddel (1992) és e rend tiszti fokozatával (1998), majd a paracsnoki fokozatot is megkaptam (2004). Lengyelország Miniszterelnöke 2006-ban a
legjelesebb feltalálók számára rendjelt alapított, amellyel mint első
külföldit, kitüntetett. További kitüntetéseim: Országos Találmányi Hivatal emlékérme (1991), Henri Coanda aranyérem (1994, Románia), Interprom medál (1995, Lengyelország), Humanitárius díj (1995, USA), Jedlik Ányos Díj (2007), Ukrán Tudományos Akadémia aranyérme (2012). Dr. Vedres András E-mail: vedres@inventor.hu |