Egy álmunk valóra vált, tagjai lettünk az Európai Uniónak. Most úgy látjuk, érzékeljük az EU dolgait, mint egy családba házasság révén éppen bekerült feleség vagy férj. Aki még kissé az idegen, lélekben nem teljesen azonosult az új családjával, és a korosabb, tehetősebb új rokonainak hibáit szemében nem homályosítja, torzítja a változtathatatlanba való beletörődés, vagy a megszokás, vagy a szeretet-gyűlölet. E szemlélet előnyeinek kihasználásával itt röviden összegezi az új családunk, az EU innovációs helyzetét ez az írás.

Kékségben a csillagok nemzeti pántlikákkal

(Írta Vedres András 2004-ben)

A XIX. században Európa volt az innováció terén a vezető hatalom, de az USA, Japán és Dél-Korea a XX század végére megelőzte azt. Az elmúlt század második felében az Európai Unió alakult ki kontinensünk nyugati felén, mint egy sajátos gazdasági-politikai alakzat. Európa keleti felén a Varsói-szerződésbe tömörített államok gazdasági berendezkedése megbukott, 2004-ben velünk együtt hét állam csatlakozott ehhez a különleges államszövetséghez. Az innováció határozza meg egy társulat jövőjét. Milyen az EU innovációs helyzete?

Az Európai Gazdasági Közösség 1985-ben fogadta el "Az Európai Technológiai Közösség felé" című memorandumát, amelyben megállapították, hogy növelni kell az innovácíós potenciált, ha egyáltalán versenyben akar maradni az egyesült Európa.

Ezért különböző szervezeteket és programokat hoztak létre, amelyek az EU technológiapolitikai csúcsszerveivé lettek. Ezek közé tartoznak a Tudományos és Műszaki Kutatási Bizottság (CREST), a Tudomány és a Technológia Fejlesztésének Európai Bizottsága (CODEST), az Ipari Kutatási és Fejlesztési Bizottság (IRDAC), a Tudományos és Technikai Bizottság (CST), valamint a Tudományos és Műszaki Dokumentációs és Információs Bizottság (CIDST).

Az EU keretében folyó K+F együttműködés hatékonyságának növelésére programokat indítottak. Ilyenek például a SCIENCE (a tudomány és a kutatás hatékonyságának növelése), az ESPRIT (információs technika), a BRITE (ipari alapkutatások), az EURÉKA (fejlett technikák), a RACE (távközlés), a FAST (a technikai fejlődés előrejelzése, értékelése), a COMETT (az egyetemek és az iparvállalatok közötti együttműködés előmozdítása), a SPRINT (az innováció és a technológiatranszfer fejlesztése).

Ezek közül kiemeljük a Sprint-programot (Strategic Program for Innovation and Technology Transfer), amelynek bevezetője megállapítja, hogy az innovációs képesség az emberi természet lényeges jellemzője, és alapvető szerepet játszik a civilizáció fejlődésében. A társadalmak jövője a felgyorsult műszaki fejlődés és a gazdaságok egyre szorosabb összefüggése mellett innovációs képességűktől függ. Ez a képesség befolyásolja a növekedést, a munkahelyteremtést, a társadalmi és kulturális haladást, az életszínvonal növelését, a környezeti feltételek javítását.

A Sprint-program felvázolja az innováció komplex folyamatát. Innovációként értelmezi az új gondolat megfogalmazását és konkrét formában (termékben, eljárásban, szolgáltatásban) való realizálását. Az innováció egy sorozat végtelenül változatos, egymással összefüggő lépést (kutatás, feltalálás, fejlesztés, megvalósítás, piaci bevezetés stb.) és sokoldalú hozzáértést (tudományos, technikai, jogi, pénzügyi, kereskedelmi stb.) igényel. A kisvállalkozások - autonóm és rugalmas jellegük miatt - fontos hordozói az innovációnak és technológiatranszfernek, ha sokoldalú támogatást kapnak. A Sprint-program egyik fő célja a kis- és középvállalkozások innovációs kapacitását növelő nemzetközi infrastruktúra kiépítése az Unió belső határok nélküli nagy piacán.

A Sprint-programnak két fontos feladatát kiemeljük, az összekapcsolódás elősegítését a különböző nemzeti hátterű és jártasságú emberek között, valamint az eszmék és információk „olvasztótégelyének” megteremtését. Ez az elsővel kapcsolatban nem más, mint egy humán hálózati, közvetítő mechanizmus létrehozása. E körbe tartoznak a kisvállalkozásokat segítő tanácsadó szolgálatok, ipari és kereskedelmi kamarák, regionális fejlesztési intézetek bevonása, innovációs központok felállítása. A kockázati tőkét juttató szervezetek összefogását is szükségesnek látták, létrejött az Európai Kockázati Tőke Egyesülés (EVCA).

A program második fele az eszmék és információk áramlásával, a kommunikáció fejlesztésével kapcsolatos. Ennek keretében történik az ismeretek terjesztése a technológiai és innovációs konferenciák segítségével. Az "Euro Tech Alert" project révén rendszeres a tájékoztatást terveztek a kutatási eredményekről, mint potenciális innovációs forrásokról. Fontos része a programnak az intézményes kapcsolatteremtés az innovációt és a technológiatranszfert előmozdító szervezetek között.

Munkabizottságot hoznak létre annak folyamatos tanulmányozására, hogy milyen módon lehet javítani az egyes országok nemzeti iparjogvédelmi rendszereit az innováció ösztönzése céljából. A EU technológiapolitikai intézményrendszeréhez tartozik az Európai Szabadalmi Szervezet (EPO) és az INPADOC is.

Az előbbiekben vázoltak a 80-as évek hangzatos elképzelései voltak. Az EU tagországaira vonatkozó közelmúltbéli innovációs helyzetet az „Innovációs Zöldkönyv” (1995) foglalta össze. Abban bemutatták, hogy az innováció-politikát tekintve, egyes tagországok növelték az innovációs ráfordításokat, kiemelten támogatták a tudományos és az ipari szféra közötti kapcsolatokat, közvetett innováció támogatási módszereket (pl. adókedvezmény) vezettek be stb.

Összességében ezek figyelembe vételével is az EU Bizottság az „Innováció a tudásvezérelt gazdaságban” című dokumentuma megállapítja, hogy az Unió innovációs potenciálja 2000-ig lényegesen nem javult. Például a kutatási ráfordítások uniós átlagban alig haladták meg a GDP 1,9 %-át. A kutatási eredmények nem járultak hozzá elegendő mértékben az ipar és a gazdaság fejlődéséhez.
A kutatáspolitika és a kutatási programok nemzeti szinten zajlottak csupán, nem volt európai technológia transzfer.

A fentebb bemutatott mozaikszó szervezetek és tervek, mint a sámánok ráolvasása, nem hozott gyakorlati eredményeket, csak pénzt emésztett. A tarthatatlan innovációs helyzet jobbítására az Európai Bizottság, a tagországok 1998-2000. közötti innovációs teljesítményeit figyelembe vevő intézkedési tervet dolgozott ki. Annak kiindulási pontját az 1995-ben megjelent Innovációs Zöldkönyv képezte. A 15-ök és az új tagországok aktuális feladatai az Európai Tanács lisszaboni csúcsértekezletének Elnöki Határozataiból erednek. Feladat egy igazán megvalósítható és hatékony innováció-politika valamint innováció-finanszírozás kialakítása.

Az Európai Bizottság megbízásából 2001-ben „Innováció-politika hat tagjelölt országban – A kihívások” címmel tanulmány készült, amely Ciprus, a Cseh Köztársaság, Észtország, Magyarország, Lengyelország és Szlovénia innovációs helyzetét elemezte, és javaslatot tett néhány, 2003-2004 között meghozandó intézkedésre. Ezek közül az alábbiakban röviden ismertetjük a bennünket érintőket.

Javasolt intézkedések köre az új tagállamokban

· Innovációra nyitott, kreativitásra ösztönző környezet kialakításának támogatása

Az oktatási rendszer felülvizsgálata a kreativitásra történő oktatás szempontjából, az ipari szektor innovációs igényeinek felmérése, Innovációs Díj létrehozása az innovatív vállalatok részére, a vállalatok ösztönzése saját képességeik fejlesztésére.

· Az innováció, mint prioritás kezelése a jogi és szabályozási reformoknál

A jelenlegi és a tervezett jogszabályok áttekintése a többszörös szabályozás elkerülése céljából, a cégbejegyzési eljárások egyszerűsítése, a szellemi tulajdonjoggal kapcsolatos kérdések felülvizsgálata (törvény, eljárás, költség).

· A innovatív kisvállalkozások számának növelése

A technológia parkok vagy inkubátorok számára szükséges induló tőke (seed capital) megteremtése, a pénzügyi kockázatok csökkentése garancia alapokhoz hasonló mechanizmusok kialakításával, interdiszciplináris oktatás és szakképzés, innováció-menedzselési tanfolyamok.

· A tudás és a technológia iparba áramlásának segítése

Olyan támogatási rendszer kialakítása, amelyik lehetővé teszi a kisvállalkozások számára az állami kutatóhelyek eredményeihez való hozzáférést, az eredmények ipari hasznosítását segítő pre-kompetitív kutatások támogatása, ipari klaszterek létrehozási feltételeinek javítása stb.

· Innovációt támogató szakpolitikai gyakorlat kialakítása

Olyan innovációs elemzések készítése, amelyek lehetővé teszik a 2002. évi Közösségi Innovációs Felméréssel való összehasonlítást, az innovációt támogató eszközök és struktúrák értékelése és hatékonyságuk mérése, olyan pénzügyi vagy üzleti fórumok szervezése, ahol meg lehet vitatni az innovációt érintő témákat, technológia előretekintés a technológiai trendek figyelésére stb.

Az európai innováció akkor lesz sikeres, ha a folyamataihoz elegendő kockázati tőke és találmány áll rendelkezésre. Először bemutatjuk az előzővel kapcsolatos helyzetet. Az Európai Tanács cardiffi csúcstalálkozója 1998-ban elfogadta a „Kockázati Tőke Intézkedési Tervet”, amelynek az volt a célja, hogy 2003-ig a tagországok és az Európai Bizottság közösen hárítsák el a vállalkozások versenyképességének növekedését gátló akadályokat. Meghatározták a fejlődést hátráltató tényezőket, amelyek az alábbiak:

· piac megosztottság,

· szabályozási problémák,

· rossz adózás,

· kisvállalkozások tőkehiánya,

· humán erőforrások fejletlensége és

· kulturális akadályok.

Vegyük sorra az eredményeket ezen a téren. Az Európai Beruházási Bank a lisszaboni stratégiához igazodva hitelt nyújt a kis- és középvállalkozások fejlesztéséhez, új technológiák bevezetéséhez, a közszféra és a magánszféra közös kutatási programjaihoz, transzeurópai szélessávú kommunikációs hálózatok kialakításához és információtechnológiai továbbképzési központok felállításához. Az akciói várhatóan 2004-ben is folytatódnak és az új tagok számára is hozzáférhetők lesznek. A számadatok alapján a tagországokban a kockázati tőke piac 2000-ben elérte a GDP 0,23%-át.

„A Kockázati Tőke Intézkedési Terv végrehajtásáról szóló 2001. évi jelentés” szerint a fentiek ellenére Európában az innovatív projektekkel rendelkező vállalkozásoknak nincs meg az azok megindításához szükséges tőkéje. Ezért „elsőrendű politikai prioritás”, hogy megfelelően nagy kockázati tőke álljon rendelkezésre az Európai Unióban.

Ezek után térjük rá az európai innováció sikerességének másik feltételére, a találmányok szabadalmaztatására vonatkozó kérdésre.

Az EU Bizottság idevonatkozó anyagai szerint az innovatív vállalkozások fejlesztési lehetőségét alapvetően befolyásolja, hogy milyen bonyolult jogi eljárással történik, és mennyibe kerül újdonságaik szabadalmi védelme.

Mindenekelőtt meg kell ismernünk az európai szabadalmaztatási rendszert. Az Európai Szabadalmi Egyezményt néhány európai állam (Benelux, UK, Franciaország, Németország és Svájc) kötötte meg (1973. október 5.) szabadalmak regionális kiadására, a Párizsi Uniós Egyezmény 19. cikkelye és a Szabadalmi Együttműködési Szerződés 45. cikkelyének 1. bekezdése szerint lemondva a nemzeti elbírálásról. Az Egyezmény a fenti szélesebb körű, iparjogvédelmi világegyezményekhez jól illeszkedik, és csak meghívott európai állam fogadhatja el.

A mai napig 24 európai állam ratifikálta a szerződést: az EU tagállamai, valamint Bulgária, Ciprus, Csehország, Észtország, Liechtenstein, Monaco, Svájc, Szlovákia és Törökország. Azok az országok pedig, amelyek nem tagok, de területükre érvényesnek mondák ki az Egyezményt: Albánia, Lettország, Litvánia, Macedónia, Románia és Szlovénia. Magyarország hosszas előkészületek után 2003. január 1-jével csatlakozott tagként.

Az Egyezmény alapító tagállami hozták létre az Európai Szabadalmi Szervezetet. Az Szervezet a nemzetközi jog alanya, pénzügyileg önálló. Tagjai az Egyezményhez csatlakozott államok. Feladata, hogy regionális (európai) szabadalmakat adjon ki. Az ügyek intézésére (szabadalmak elbírálása, kiadása) hozták létre az Európai Szabadalmi Hivatalt. A félreértések elkerülése érdekében hangsúlyozzuk, hogy e szervezet nem az Európai Unió jogintézménye!

Az Európai Szabadalmi Hivatal Münchenben van, és több mint ötezer alkalmazottal működik. Irodát tart fent Hágában, Bécsben és Berlinben. Bevételei az eljárási díjakból, az oltalom kezdő éveire eső fenntartási díjakból, az államok európai szabadalmak után beszedett fenntartási díjak után teljesített befizetéseiből állnak. A feltalálók és a szabadalmasok 2001-ben 900 millió euró körüli összeget fizettek ki. Mindezért abban az évben a Hivatal több mint 160 000 szabadalmi bejelentést vett át és intézett, megadott 35 000 európai szabadalmat. E Hivatal egyébként eddigi működése alatt már több mint egymillió bejelentést látott. A bevételekből tartják fenn az információs rendszert (espa@canet), amelyben díjmentesen több mint 30 millió szabadalom kutatható.

Azokat a szabadalmakat, amelyeket az Egyezmény szerint lehet megszerezni, európai szabadalmaknak nevezik. Az európai szabadalom egy szerződő államban ugyanazon hatállyal rendelkezik, mint egy nemzeti szabadalom. A félreértések elkerülése érdekében hangsúlyozzuk, hogy az európai szabadalom nem az Európai Unió szabadalma!

Egy ilyen szabadalom megszerzése is a bejelentéssel kezdődik. Európai szabadalmi bejelentést az Európai Szabadalmi Hivatalnál (München, Hága, Berlin), valamint a szerződő államok nemzeti iparjogvédelmi hatóságainál (nálunk MSZH) lehet tenni. A nemzeti hivatal csak átvevő, a bejelentést az Európai Szabadalmi Hivatalhoz küldi érdemi ügyintézésre.

A bejelentést vagy angol, vagy francia, vagy német nyelven (ESZH hivatalos nyelvei ezek) kell elkészíteni. Az ESZE 65. cikkelye megengedi, hogy egy szerződő állam megkövetelje az európai szabadalom szövegének nemzeti nyelvre történő lefordítását. Így teszi ezt a többihez hasonlóan a magyar törvény is. Ha egy bejelentő ennek nem tesz eleget, akkor az illető államban oltalma keletkezésétől fogva hatálytalan lesz.

A jelenlegi regionális európai szabadalmi rendszer bonyolult, nehézkes és igen drága. Az Európai Szabadalmi Egyezmény szerinti szabadalmaztatás átlagos, egy szabadalmi bejelentésre vetített összköltségét 49 900 Euróra becsülhetjük, főleg a tetemes fordítási és ügyvivői költségek miatt. Az USA esetében ez a költség 10 330 Euró, Japánban pedig 16 450 Euró. Magyarországról 2003-ban, az életbelépett európai szabadalmi rendszer első évében, 4, azaz négy európai bejelentést tettek.

A jó megoldás egyszerűnek látszik. Az Európai Tanács 1975-ben a luxemburgi csúcsértekezleten határozta el az egységes európai szabadalmi rendszer létrehozását. E határozat egyetlen eredménye az 1997-ben kiadott „Szabadalmi Zöld Könyv”, amelyben ismételten megfogalmazták a közösségi szabadalom szükségességét. Leszögezték, hogy az innovatív vállalkozások számára elengedhetetlen az, hogy a lehető legkevesebb költséggel valamennyi tagországban érvényes egyetlen szabadalommal védeni tudják találmányaikat.

Az Európai Tanács barcelonai csúcsértekezletén 2002-ben ismét megfogalmazódott a közösségi szabadalom óhaja. Bárki beláthatja, hogy az nem realitás, csak távoli célként lebeg előttünk és a hivatalnokok íróasztalai felett.

Úgy gondoljuk, hogy az EU közösségi szabadalom nélkül valójában nincs egységes uniós innovációs térség és politika. Véleményünk szerint az EU innovációval kapcsolatos fentebb bemutatott határozatok, nagy tervek és szervezetek az eurobürokrácia (költséges) játékai csupán. Természetüket és eredményességüket tekintve hasonlatosak a volt KGST ügyeihez. Mi megedződtünk azon, hogy a vágyak, óhajtások mindig visszaköszöntek a párthatározatokból, de mi közben haladtunk életünk kitaposott ösvényein. Most sincs más reális lehetőségünk.

A közösségi szabadalom fiaskója is bizonyítja, hogy az Európai Unió alig képes tompítani a nemzeti érdekeket. Ugyanis az innováció annyira fontos egy nemzetgazdaság szempontjából, hogy annak két stratégiai elemét, az iparjogvédelmet és a kockázati tőkét az „erős” országok nem hajlandóak kiengedni a kezükből. Ezért aztán nem létezik EU innováció, csak német, angol és francia, meg a többi. Az integráció valóságosan nem következik be egyhamar az innováció terén. Ajánlatos a hazai viszonyainkat (törvények, szervezetek) ennek megfelelően (sumákolva) kialakítani, úgy, mint a történelmünk során mindenkor.

Az EU „innovációs torta”