Ébresztő fel!

 

A PATENT hírlevelünk első száma 1991 januárjában jelent meg, amit további 15 követett az évszázad végéig. Összesen mintegy ötvenezer példányt küldtünk szét belőle. 2000. januárjától a MAFE hivatalos tájékoztatója a PATENT helyett a magyar és angol változatban megjelent www.inventor.hu jelű honlapunk lett. Napjainkig közel 17 000 magyar és 5200 angol nyelvet bíró érdeklődő kereste fel azt.

Most az álmából felébresztett PATENT újra olvasóink kezébe került. Az ébredésnek két oka van. Az első, hogy e hagyományos, nyomtatott tájékoztatónkkal szeretnénk honlapunk népszerűségét fokozni, és egyre többeket sarkallni az Internet használatára. A másik ok pedig, egy fontos vendég fogadása. A PATENT hírlevelünket érdemesnek és illendőnek tartottuk feléleszteni azért, hogy e hasábokon is tudassuk: dr. Medgyessy Péter miniszterelnök 2002-ben a „PRO INVENTORE” díj kitüntetettje.

Na és még valami, amit bizonyára tagjaink már észrevettek. Ez a PATENT csak fele akkora, mint korábban, de így is nagyobb, mint az a támogatás, ami a „polgári kormányzat” országlása alatt számunkra adatott.

 

VISSZA