INNOVÁCIÓS VILÁGBAJNOKSÁG

MAFE csapat a  Genfi Találmányi Szalonon

A 33. Genfi Találmányi Szalonon április 6. és 10. között a díjakért, az üzleti világ kegyeiért, és a nagyközönség figyelméért minden előző eseményt felülmúló számban, 46 ország több mint ezer találmánya versengett.

Ebben az évben a maláj feltalálók 97újdonsággal hívták fel magukra a figyelmet, őket a román és az orosz alkotók követték. A Magyar Feltalálók Egyesülete 27 témával szerepelt a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal támogatásának köszönhetően.

A magyar bemutató virtuális változatát > > > itt láthatják.

 A magyar feltalálók figyelemre méltó sikereket értek el, mert a Szalon zsűrije hét arany, tíz ezüst és hét bronzérmet ítélt meg számukra, valamint még hét különdíjat is megszereztek. Több bemutatott téma iránt az üzletemberek élénk érdeklődést mutattak. Például: Szöllősy János és társai anyagvizsgáló módszerének alkalmazására hárman is jelentettek be vegyes vállalat alapítására szándékot, illetve több bemutatott új termék, játékok, fénydiódás közlekedési táblák, motoradalék, újfajta szelepek értékesítésére partnerek jelentkeztek.

 Részletes eredmények:

Aranyérmesek:

  1. Bereznai József: Membrán nélküli WC öblítő szelep

  2. Hantz Péter – Rusz András dr.: Rugalmasságmérő műszer

  3. Hidvégi Valéria: Mágneses puzzle

  4. Horváth István dr.: Immunizálási eljárás érelmeszesedés ellen

  5. Nádas Béla dr.: Forgató Mechanizmus két tengelyhez

  6. Szőllősy János – Gasparics Antal – Farkas Tibor: Roncsolásmentes anyagvizsgáló, mágneses térrel működő

  7. Vass Miklós: Helyzetvezérlő eszköz hat szabadsági fokkal

 

Ezüstérmesek:

  1. Balogh Béla: WC kefe nyelében fertőtlenítőszerrel

  2. Burián László: Gyógyszer méheknek

  3. Csányi László: Kétvezetékes kapcsolati rendszer

  4. Kovács Béla – Genyadij Istochin: Elektromos ivóvíz vastalanító

  5. Nyakas Gábor: Szilikátalapú csúszásgátló dekoráció

  6. Pál Zoltán: Internet Ingyenes Kapcsolat Rendszer

  7. Ökrös Pál: Szürkevíz hasznosítás

  8. Raisz Iván dr. – Cserta Péter: Adalék belsőégésű motorokhoz

  9. Sepetyko Mihail dr.: Mintavevő eszköz húgyúti kővizsgálatoknál

  10. Osbáth Sándor – Zalai Tibor: Tiltó közlekedési táblarendszer

 

Bronzérmesek:

  1. Aczél Zoltán: „Szerencse Pillanat” szerencsejáték rendszer

  2. Antal Péter: Vasaló asztal és szobainas

  3. Barna Tamás: Mágnesezhető festék, vakolat

  4. Bereznai József: Mosdó csap

  5. Deme Miklósné: Meggymag hasznosítás

  6. Osbáth Sándor – Zalai Tibor: Figyelmeztető tábla gépkocsikra

  7. Szalai Tamás: Égésjavító egység belsőégésű motorokhoz, kazánokhoz

 

Különdíjak:

Szőllősy János és társai: Románia nagydíja, Tudomány érem (Oroszország)

Nádas Béla dr.: Taipei polgármesterének díja

Raisz Iván dr. – Cserta Péter: Inventica érem (Románia)

Sepetyko Mihail dr.: Tudomány érem (Oroszország)

Osbáth Sándor – Zalai Tibor: Kozmosz díj (Oroszország)

Képriport

  

A MAFE stand látképe és a támogató posztere

   

A témák bemutatói: helyzetvezérlő eszköz, mágneses fal, és az új antigén

Nádas doktor átveszi a Chen Tsung Tai úrtól (Taiwan Inventors Association elnöke) a díjat

 Virtuális bemutató itt