GYÁSZJELENTÉS

Életének 92. évében, 2012. november 5-én elhunyt Emeric (Vágh-Weinmann Imre) festőművész.

 

Emeric  festőcsaládban született 1919-ben Budapesten. Tizenegy éves volt, amikor szüleivel Franciaországba költözött, 1945-től Párizsban élt, ahol 1948-ban került sor első kiállítására a Galerie Marseille-ben. Az elkövetkező években a világ legjelentősebb galériái és kiállítóhelyei mutatták be műveit. Mesterei édesapja, Vágh-Weinmann Nándor és annak testvérei, Maurice és Elemér voltak. Festészetére elsősorban Van Gogh volt nagy hatással.
Expresszív stílusban festett képein többek között normandiai tájakat, provence-i olajfákat, dél-francia és baszk falvakat, New-York-i felhőkarcolókat örökített meg, legkorábbi munkáit kivéve emberi, állati figurákat sohasem festett. 1985-től nagyméretű zöldség-sorozatot készített, amelyeket 1992-ben Budapesten, a Nemzeti Galériában rendezett életmű-kiállításán mutatott be először, ugyanebben az évben a Magyar Televízió bemutatta Érdi Sándor róla készített portréfilmjét. 1997-től Magyarországon élt. 

 

Emeric

 

Emeric 1991 óta szoros kapcsolatban állt a Magyar Feltalálók Egyesületével. Részt vett annak munkájában, társelnöke volt a GENIUS' 96 előkészítő bizottságának. Kezdeményezte a feltalálók és az alkotóművészek eredményeinek együttes bemutatását.

 

Emeric beszéde 1993. december 18-án a MAFE Közgyűlésén, Budapesten (kissé rövidítve)

 

Szervusztok!

 

Nem vagyok feltaláló, nem vagyok kutató, én festő vagyok, érezhettek velem kapcsolatban valami idegenszerű érzést. Szeretnék előre elnézést kérni, ha nehezebben fejezem ki magam, de 60 évig Franciaországban éltem. De nem érzem idegennek magam itt, és ezért tisztelettel és szeretettel mondom: szervusztok.

 

Most egy pár szót szeretnék elmondani. Idézni szeretném Martin Luter King egyik mondatát, hogy „Nekem van egy álmom”. Nekem is van egy álmom. Szeretném, ha a magyar géniusz bemutatásánál együtt lenne megjelenítve a magyar feltalálás és a magyar művészet.

 

Festőművészként nem érzem idegennek magam a feltalálók között, mert van egy közös vonásunk, ami létezik az élsportolóknál is. Bár és nem vagyok sportember, soha nem úsztam, és más sportot sem űztem, de rokonként néztem azokat, akik magas vagy távolugrók, mert éreztem, hogy van bennük valami, ami velünk azonos. Mi egyedül vagyunk. Aki alkot, az egyedül van. Ebből az egyedüllétből születik, amit úgy hívnak, hogy eredmény és civilizáció.

 

Nagyon fontos, hogy a magyarok megismerjék: kik alkotnak a jelenben visszaemlékezve nagy elődeikre. Nagyon megdöbbentő lehet a világ részére, hogy egy ország nagysága nem okvetlenül a területének nagyságától függ, hanem attól, hogy milyen mondanivalója van az ott született embereknek. Érzem, hogy itt van a dolgok realitása, de vannak álmok is, nagy álmok, szép álmok. Az álomnak szépnek kell lenni, mert akkor a jövő is olyan lesz. Álmodjatok barátaim.

 

Szervusztok!

 Emeric a Magyar Feltalálók Egyesületének nagy barátja és jótevője volt. Emlékét kegyelettel megőrizzük.