Fontosak az anyagiak. Előteremtésük fáradságos folyamat, különösen kisé megalázó, ha koldulni kell. Ez az írás még parlamenti tudósításnak is felfogható.

Szilveszteri szörny

(Írta Vedres András 1992-ben)

Hosszabb szünet után született meg a negyedik Patent. Mostanra jött össze a rávaló. Egyik forrása a tagdíj, mely alacsony, jó, ha belőle az egyre növekvő rezsink – irodabérlet, telefon, villanyszámla – töredéke fedezhető. A novemberi közgyűlésünkön az ügyvezetőség nem terjesztette elő a tagdíjemelési terveit. Az adóterhek növelésének légkörében az Egyesület arculatát károsan érintette volna egy ilyen lépés. Többet használ ügyünknek, ha tagjaink belátása a közösségünk iránt érzett gondoskodás felébredése az, ami az anyagi hozzájárulás mértékét meghatározza. Számítógépünk a megmondhatója, számos nyugdíjas tagtársunk az évi százas helyett három-négyszáz forintot adott fel és ráadásul már az első félévben. Őszintén meg kell mondanom, a nagy többség azonban még nem fizetett.

Másik forrás az egyéni adomány. Ezen a tavaszon megérkezett az első nagyobb összegű önkéntes adomány az egyik olyan feltalálótól, akinek üzleti sikereihez a maga szerény eszközeivel az Egyesület is hozzájárult. Majd követte a második, a harmadik...Tudd meg feltalálótársam elindultunk hát a jó úton! Most, hogy ezt közreadtuk, a példa előttünk áll és követésre méltó. („Az érdekvédelmi szervezetnek adott támogatás az adóalapból leírható.”)

Támogatást is kaptunk az OMFB-től, az OTH-tól, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumától, az Ipari Fejlesztési Alapítványtól és különféle cégektől. Ebből látható, a közhatalom és a gazdaság egyes szervei, szereplői nem hagyták teljesen „magukra” a feltalálókat. Felismerték, hogy a feltalálói tevékenység támogatására fordított összeg a társadalom javára történő befektetésnek tekinthető.

Nem így a pénzügyi kormányzat. Náluk ez az elv még nem érvényesül. A tavaly novemberi közgyűlésünkön elfogadtunk az országgyűlési képviselők számára egy nyilatkozatot, melyben tiltakoztunk a találmányi díjakra vonatkozó összes adókedvezmény eltörlésének tervei ellen. Felhívtuk a figyelmet egy ilyen intézkedés káros hatásaira, és kértük ne támogassanak a feltalálói tevékenységet rossz irányban befolyásoló törvénytervezetet. A költségvetési vita előtt a képviselőtől kapott több tucat egyetértő levél már sejtetni engedte, hogy kiktől számíthatunk ügyünkben támogatásra. Ilyenek minden pártban egyformán akadtak.

Megkezdődtek a bizottsági viták. A Gazdasági Bizottság derekasan bevont minket a munkába. Szakértő feltalálótársaink éjszakákon át gyártották az írásos anyagokat, számításokat, grafikonokat. Végeláthatatlan, fárasztó ülésezés kezdődött. Egyre fogyott a kávé, és halomba nőtt a csikk. Érveltem, vitatkoztam. Iványi István és Lévai László, az OMFB osztályvezetője mesterien támasztott alá mindenben. Képviselői módosító indítványok fogalmazódtak. Megalkotásukban a legnagyobb szerep Szűcs István képviselő úrnak jutott. Több javaslatot is készített, egyeztetett, gépeltetett, vitatkozott fáradhatatlanul. A társasági adótörvényhez benyújtott módosítását a bizottság egy ellenszavazattal elfogadta. Nagy sikernek éreztük ezt. A javaslat széles körben jelentős kedvezményt helyezett kilátásba a találmányok megvalósítóinak. Mindnyájan egyetértettünk abban, hogy a törvénybeitatás esetén hazánk innovációs szigetté válhat Európában. A tőke hamar belátná, itt érdemes kifejleszteni valamit, mert van jelentős kedvezmény és kreatív szakember, munkás. Mindezek következtében szaporodna a munkaalakom, fejlődne a technika. No meg omlanának a megvalósítás kemény gátjai, így biztosan több jutna a feltalálónak is. Akkor este a szavazás után túl szépnek láttam mindent. Még a pénzügy jelenlévő képviselőire is átragadt lelkesedésünkből. Másnap a személyi jövedelemadóra kidolgozott javaslat vitájánál még nagyobb hévvel lobogtattam a csomagolópapírra rajzolt adóterhelési görbéimet. Egy-egy hozzászólás után éreztem, változik a hangulat. Kezdtem sejteni, egy szörny lopakodik közénk. Az irigység. Majd egyszer csak valakitől élesen csattant: miért pont a feltalálóknak kedvezzünk? Itt vannak a szegény pedagógusok, parasztok, nyugdíjasok, nagycsalásosok, írók, zenészek, kosárfonó népművészek... Tényleg. Miért?

Ólomsúlyúnak éreztem a barna papírra rajzolt színes grafikont, melyet újból előcibáltam. De szavaimat már gépiesen fontam, éreztem, a szörnnyel szemben nincs fegyverem. Már nem is hallo9ttam az elnök szavát: a találmányi díjak adókedvezményére vonatkozó öt párti javaslatot a bizottság hat tagja elfogadta, öt pedig ellenezte. Így a Gazdasági Bizottság az országgyűlésnek elfogadásra nem ajánlja.

Másnap fáradtan rogytam le a szakértői páholy székére. A házelnök megnyitotta az általános vitát. A mi ügyünkben Mécs Imre szigorú mérnöki logikával, meggyőző erővel érvelt. Közben én le-fel mozgó csokornyakkendőjét bámultam és elképzeltem Imrét csíkosban a priccsén ülve, amint találmányán gondolkodik Kevesen tudják, Kádár cellájában is feltaláló volt. A jelenlegi OTH elnök, akkor, mint ügyintéző-elbíráló, beszélőre járva intézte Imre szabadalmát. Csattan a taps, melyek gratulálni.

Elkezdődik a módosítások feletti végeláthatatlan szavazás. Számolom az üres helyeket, összevetem az eredményjelző tábla adataival, próbálom felmérni a patkó melyik tájékán, ülnek, de nem szavaznak. Idegesen, zavartan tekergetem a fejem. Csattan a kérdés: miniszter úr, támogatja? Sivít a válasz: Nem! Nem! Jön a hideg zuhany, az országgyűlés a dédelgetett javaslatainkat elutasította. Elmosódik előttem minden, a gótikus ház pompája elszürkül. Keserűségemben megfogadom, ide többet be nem teszem a lábam. Már indulok is kifelé, amikor látom, Pungor Ernő homlokráncolva a pénzügyminiszterhez lép. Visszafordít a szemében tükröződő elszántság és a célratörő vasakarat villanása. Ismerem Ernőt egy kissé, hisz tanárom volt az egyetemen. Beugrott, akkor gesztikulált így, ha már vitapartnerét meggyőzte. Valami azt súgja, nyomás, van még remény, kezdjük újra. Futva teszem meg az utat az MDF előtti folyosóig, Szűcs Pistát keresem...

És sikerült egy kis adókedvezményt összehozni. A pénzügyminisztériumi elképzelést az Országgyűlés módosította, ha a feltalálónak díjat fizetnek, meghagynak szűzen százezret!

Barátaim, így történt azon a szilveszter. De egyben bízhatunk, ez év végén kezdődik minden elölről. Harcolhatunk először azért, hallgassanak meg minket is. Majd bizonygathatjuk igazunkat. Küzdhetünk egy beidegződött rossz, megszokott szemlélet ellen. És végül újból elősettenkedik majd az irigység, ez a sanda, vak dög, akitől mindenkinek csak kevesebb lesz!

Hadd kanyarodjak vissza az Egyesület pénzéhez. távol álljon tőlünk a kalapozás. Egy komoly egylet nem teheti, az nem uras. Az viszont igen, hogy a jót, bármily kicsi is, viszonozni illik.