Kedves Guszti!

A napokban döbbentem arra rá, hogy negyedszázados kapcsolatunk alatt tőled nem kaptam és én sem küldtem neked levelet. Ez azért lehetett, mert nekünk nem volt ilyesmire szükségünk. Közel voltunk egymáshoz, mindenkor, mindenhol és minden ügyekben. Így hát ez az első, és egyben utolsó levelem.

A fizikai közelséged most vége szakadt. Téged Szent Mihály lován elvittek, és én most itt állok, tested urnába zárt átalakult, molekulái mellett. Nem veszett el egyetlen atomod sem, mert az anyag örök. Hát a szellemed a lelked, a halállal megsemmisült? Csak az anyag lehet örök? Nem, ez képtelenség.
A szellemi szubsztanciára is érvényesnek kell lennie az anyagi világhoz hasonló megmaradás törvény.

Szellemed itt van. Nem az urnába zárva, hanem családod, kartársaid, ismerőseid és barátaid tudatában, hasonlóan mint a molekuláknál, az összesség adja ki az egészet. Most felvillantom magam, meg barátaid körében ránk testált szellemedet, hogy mindenki hozzá tehesse a magában lévő emlékképet rólad.

Egy ember jelleme határozza meg a szellemét. A klienseid lelkiismeretes szolgája voltál, annak ellenére, hogy az iparjogvédelem terén hazánkban immáron fél évszázada téged illet a trón. Szakterületed iskolateremtő egyénisége voltál, olyan aki szerény, és soha meg nem ítélte kollegáit. Munkabírásod határtalan volt, pedig az életed nagy kihívások elé állított.

A hatósági munka mellett, és főleg hivatalod elvesztése után a Magyar Feltalálók Egyesülete szaktanácsadója voltál. A tagok vitás iparjogvédelmi ügyei oldódtak meg általad. Két hete volt, amikor már élet és halál között lebegve, segítettél az Egyesület alapszabályát az új civil törvényhez igazítani, nehogy az állam megszüntesse a feltalálók szervezetét. Gusztika, iránymutatásod szerint a rendkívüli közgyűlést megtartottuk, javaslataid értelmében megejtettük a módosításokat. Ezt az utolsó munkádat, a többivel együtt, nagyon köszönjük.

Emlékszel, vagy húsz évvel ezelőtt nálad ötöltük ki a MAFE mottóját, ami így hangzik, hogy: Alkotás – Szeretet. Ez szerepel zászlónkon, amit tiszteletből elhoztunk ide. Most meghajtjuk zászlónkat hamvaid előtt nagyrabecsülésünk és hálánk jeléül.

Tudd meg, hogy gáláns jó barát is voltál, akit nagyon szerettünk. Kedveltük humorodat, sütkéreztünk széles műveltséged, bölcsességed melegében. Az utóbbi évtizedekben kisebb nagyobb baráti társasággal sok szép napot éltünk meg együtt, rendszeresen tarokkoztunk, utazgattunk, hajókáztunk. Az utolsó tervezett partink, amit a hospice intézménybe tartottunk volna, már nem valósulhatott meg.

Elpusztíthatatlan szellemed köztünk van Gusztika, de lelkednek is lennie kell valahol. Talán ott, ahol a többi elhunyté is várakozik, a Styx folyó túloldalán. Ha ez így lenne, akkor a túlparton már egy jó banda fogadott: Bogsch Árpád, Iványi Pista, Lontay Bandi, Kende Béla, Emeric és a többi jó barát.

Te Guszti, mint a legújabban érkezett biztosan elvitted az innenső part híreit, a mi területünkről, hogy például: ilyen kevés magyar találmány és szerzői mű még soha sem született történelmünk során, mint manapság. Ti talán ott javasolhatjátok, hogy az elmaradás okozóinak melyik üstbe legyen a helyük. Megérdemelnének egy jó meleg fogadtatást. Intézd el még ezt az utolsót nekünk.

Gusztikám, kedvenc hobbydra, a tarokkra visszatérve, lassan keverheted a paklit, hisz vagytok odaát már hárman, és innen könnyen lehet, hogy hamar érkezik az utánpótlás.

Mielőbbi viszontlátásig ölel barátod:

Andris, a Mester.