GÉNIUSZ Nemzetközi Találmányi Vásár

Általános tájékoztató

 

 Meghatározása

A feltalálók versenye és a találmányok, valamint a szabadalmak alapján gyártott új termékek számára üzletszerzési, árusítási alkalom a Budapesti Vásárközpontban, valamint az Interneten a www.inventor.hu honlapon. E rendezvény része a Budapesti Nemzetközi Vásárnak.

 

Céljai

·           gazdasági kapcsolatok kiépítése a találmányok használatbavételéhez, a szabadalmak alapján gyártott új termékek értékesítéséhez

·           a feltalálók és innovátorok együttműködésének erősítése

·           a szellemi tulajdon jogvédelmének megszilárdítása

·           a média figyelmének felkeltése

·           baráti kapcsolatok ápolása, kiépítése

 

Helyszín, időpont:

Budapesti Vásárközpont, (Budapest, X. Kerület Albertirsai út 10.) 2006. szeptember 9-12.

 

Résztvevő műszaki alkotások

Az eseményen csak benevezett olyan találmánnyal lehet részt venni, amelyet öt évnél nem régebben hoztak létre, illetve öt évvel korábban még nem hasznosítottak, a jogvédelem formájától és érvényességi területétől függetlenül. Ebben a tekintetben találmánynak minősül minden műszaki alkotás, beleértve az ipari mintával védett alkotást, az új növény és állatfajtát és az olyan számítógépprogramot is, amelynek szorosan véve van műszaki alkalmazása.

 

Szabadalmi védettség

Mivel a kiállításon való szereplés újdonságrontó lehet, a jogi oltalomról a kiállítónak gondoskodni kell. Mivel e kiállításra vonatkozni fog a „kiállítási kedvezmény” jogintézménye, akinek még nincs szabadalmi bejelentése, és a Rendezőségtől igazolást kér találmánya bemutatásáról, akkor nem számít újdonságrontásnak a bemutatója, ha fél éven belül a tárgyban szabadalmi bejelentést tesz.

 

Zsűrizés és díjazás

A találmányok értékelése a lelemény (35 %), és a jövőbeli hasznosságuk (35 %), valamint a bemutatás színvonala (30 %) alapján történik.

Az értékelést két fázisban végzik.

A rendezőség a benevezett találmányokra vonatkozó anyagot megküldi a bírálóknak, akik a kiállítás megnyitásáig elbírálják azt a lelemény (35 %), és a jövőbeli hasznosság (35 %) szempontjából.

A második fázisban a kiállított találmányokat a Vásárvárosban szemléző Bíráló Bizottság a bemutatás színvonala szerint rangsorolja. Az eredményeket a rendezőség szekciónként (lásd alább) összesíti, és ez alapján alakítja ki a díjazottak listáját. Szekciónként a győztesek GENIUS díjat kapnak. A további helyezettek GENIUS érmet kapnak. A különdíjak a felajánló szándéka szerint kerülnek odaítélésre.

 

A verseny a találmányok számára a Nemzetközi Szabadalmi Osztályozás (International Patent Classification) szerinti az alábbi csoportokban folyik:

 

A-1 Szekció - Közszükségleti cikkek (mezőgazdaság, élelmiszerek, személyi vagy háztartási cikkek)

A-2 Szekció - Közszükségleti cikkek (egészségügy, szórakozás, sport, játék, stb.)

B Szekció - Alakító műveletek; Szállítás (elválasztás; elegyítés, alakítás, nyomtatás, szállítás, stb.)

C Szekció - Vegyészet; Kohászat

D Szekció - Textil- és Papíripar (a C Szekcióval együtt díjazva)

E Szekció - Helyhez kötött létesítmények (építés, bányászat, stb.)

F Szekció - Gépészet; Világítás; Fűtés; Fegyverek; Robbantás

G-1 Szekció - Fizika (műszerek, fényképészet; hangszerek; nukleonika, stb.)

G-2 Szekció – Fizika (vezérlés; számítástechnika; szoftverek, oktatási eszközök;)

H Szekció - Elektromosság; Villamosság