GÉNIUSZ - EURÓPA

Nemzetközi Találmányi, Ipar- és Képzőművészeti Kiállítás 

Budapesti Vásárközpont, 2004. május 1. - 4.

KATALÓGUS

Vissza a többi szekcióhoz

A szereplő külföldi országok és nemzetközi szervezetek

Ipar- és képzőművészek

G-2 Szekció – Fizika (vezérlés; számítástechnika; szoftverek, oktatási eszközök;)

203/1 Bártfai Bálint - Erő Zsolt, Pomáz

Sztereóképek megjelenítése

Az utóbbi években elterjedtek olyan - kórházakban és tudományos laborokban használt - vizsgálati eszközök, melyek segítségével a vizsgált páciensről illetve tárgyról nem csupán síkvetületi képet, hanem több, mélységében különböző rétegfelvételt, szeletet lehet készíteni. Az így kapott szeletek megfelelő összeillesztésével lehetővé válik az objektumok a tér mindhárom irányára kiterjedő vizsgálata.

 

102/20 Bognár József, Budapest

Kaméleonposzter

A találmány tárgya olyan képváltó kijelző reklámeszköz, amely egymást váltó két vagy három képet képes megjeleníteni több képhordozó segítségével. A képhordozók képcsíkjai egymás közé csúsznak képváltáskor (a képhordozókon lévő bemetszéseknek köszönhetően) hol az első, hol a második képet mutatva meg. A képhordozókat egymáshoz képest megfelelő mozgató eszköz mozdítja el, és a képhordozókat átlátszó fedőlap fedi.

 

102/22 Bujtás Péter, Budapest

Alakzatok térbeli megjelenítése

A találmány olyan mozgó 3d animációkat megjelenítő készülék, amely képpontmátrix kijelző tengelykörüli forgatásával valósít meg 3d mozgó látványt. Minden képpontot egy piros fényű fényemittáló dióda valósít meg, amely képpontokat a készülék a tér tetszőleges helyére „varázsolja”. A jelenleg működő készülék 2 perc hosszú demo-t képes lejátszani. A készülékhez hozzá tartozik egy tenyérnyi mikroszámítógép is, amely a szöveges vagy ábrás mozgó animációt képes megszerkeszteni, és a készülékbe betölteni.

 

201/9 Csányi László, Budapest

Kvarcbázisú kommunikációs hálózat

Az alap konstrukció áll egy adó oldali energiaforrásból - melyet a jel frekvenciája jellemez - , melyhez két vagy három erű vezeték egyik vége van kötve. A közös vezetéken, annak teljes hosszán bárhol mérő és/vagy végrehajtó egységek vannak feladatuknak megfelelő helyen elhelyezve. Valamennyi parancsvevő egység bemenetén legalább egy meghatározott frekvencián áteresztő szűrő ( pl. sáváteresztő) található. Az adó oldali energiaforrás frekvenciával címez, ÉS/VAGY parancs jelet/jeleket ad. A parancs azonos időben több helyen is érvényesíthető, amennyiben ott a parancsnak/címnek megfelelő frekvenciájú kvarc/kvarcok található/találhatóak.

 

201/9 Csányi László, Budapest

Kétvezetékes áramkör több joysick egyidejű működtetésére

A találmány szerinti áramkör a csatlakoztatott eszközök címzésére, megszólítására adott frekvenciájú jeleket használ. Az csatlakoztatott eszközök közötti parancs és adatátvitel is ugyanazon az egyetlen két eres vezetéken egyidejűleg történik különböző analóg jelek útján, így a rendszer lehetővé teszi, hogy a JOYBUS-on lévő eszközök egymás működését ne zavarják. A rendszer az analóg jelszintek átvitelére is alkalmas.

 

103/10 Csermák Károly, Nagykörös

Mozgásszemléltető eszköz

A találmány egy olyan építőelemes (játék) készletből is összeállítható szemléltető eszköz, amely egy mágneses mechanizmus segítségével mágnes-elemeket mozgat egy gombfelületen. Ezek az elemek lehetnek korongok és/vagy gömbök, hatféle színben (fekete, fehér, piros, sárga, kék és zöld) és számuk 1-60-ig tetszőlegesen megválasztható. A prototípus egy olyan változatot mutat be, ahol a forgó gömbfelületen 12 db tengely- és lapszimmetrikus, színes ötszög fordul körbe a saját tengelye körül, mialatt a legkülönfélébb szín- és alakzatkombinációk át- és kialakulása figyelhető meg rajta.

 

103/12 Csordásné Anda Éva, Perkupa

Matematikai segédeszköz

A MATANDA rúdra fűzött korongok rendszere, melynek lapjai színükben és felületkiképzésükben is eltérnek egymástól, ez teszi lehetővé, hogy vak gyermekek is használhassák. Az ALAPTÁBLÁZAT 90º-kal történő elforgatásával HELYIÉRTÉK TÁBLÁZATOT kapunk, ebben a helyzetben a műveletvégzések mellett, mértékegységek váltására is használhatjuk.

 

103/4 Dáva István, Budaörs

Vállalati arculatfejlesztés

 

103/18 Fiser Tivadar, Egerszalók

Elektronikus kromoszóma

 

103/3 Fodor Erika, Budapest

Zseblabor, oktatási eszköz kémia tanításhoz

 

206/14 Hanczár Gergely, Budapest

Egérkezelésen alapuló személyazonosítás

A rögzített minta, amelyet a képernyőn megjelenő kurzor az egér mozgása alapján kirajzol, személyre jellemző, megfelelő matematikai eszköztárral elemezhető, előre letárolt mintákkal összevethető. A mintákat egy központi szerver tárolja, mely internetes kapcsolatban áll azzal a géppel, mely az azonosítást végzi. A felhasználó szabad egérkezelése alapján a szerver küldd egy választ arra vonatkozóan, hogy valóban a jogosultsággal rendelkező személy használja-e a gépet.

 

105/9 Havas György, Budapest

Biztonsági berendezés

 

202/8 Herczeg Péter, Budapest

Érme készítés fénykép alapján

 

201/17 Jeney Iván, Budapest

Készülék járművek pillanatnyi sebességének kijelzésére

Mögöttünk haladók számára 40 – 50 piros led-ből álló, a hátsó ablakban vízszintesen (célszerűen a most alkalmazott pótféklámpa helyett és helyén) elhelyezet lámpasor, amelyen a fények a sebességgel arányosan égnek, így jelzik a sebességváltozási szándékot. Elől fehér fényű led-sor jelzi ugyanezt.

 

vi/10 Kalocsai István, Nyíregyháza

Körmozi

A körmozi találmány egyetlen vetítőgéppel működik. A körobjektum álló vagy mozgó gyűrűképről vetít körvászonra álló vagy mozgó körképet.

 

vi/5 Kovács Péter - Bercsényi Károly, Budapest

Válásterápia

A válás ragályos, mint a vírusbetegségek. Azok gyógyításának analógiája ez a módszer, amely szociológiai eszközök kombinált alkalmazása.

 

viii/9 Krizsán Zoltán, Veresegyház

Képzőművészeti alkotás gépi technika alkalmazásával

 

v/14 Kustor László, Sopron

Inch mérési és adatkezelési eljárás

Ez az új mérési és számítógépes adatfeldolgozási eljárás új alapegység változást jelent 1” inch-ről 1/16 inch= 1,5875mm = 1 K-inch. Ez az út lehetőséget nyújt a gépipar, mikro-elektronikai ipar, mérőműszer gyártó ipar számára, akik használnak ilyen kis egységet 0,0015875 mm ami megfelel a K-inch 0,001 egységnek, amihez hasonló az Európai kis mérőegység 0,001 mm . A két mérési egység között a differencia 0,0005mm.

 

104/2 Kuthi Zoltán, Iklad

Segélyhívó billentyűzet mobiltelefonhoz

Egy olyan billentyűzet, amely csak egy előre kiválasztott szám hívását teszi lehetővé. Az egyetlen hívó billentyű nagy méretű, idősek, gyermekek számára könnyen használhatóvá teszi a mobiltelefont.

 

106/19 Lakauer Éva, Székesfehérvár

Társasjáték és szemléltető eszköz

A játék képanyaga (vagy a szemléltetőeszköz táblázata, összefoglalója) öntapadós lapra nyomtatott oldalai, össze vannak kapcsolva füzet formában. A borítólapon olvasható a használatához tartozó összes információ. Az öntapadós oldalakat bármilyen hordozólapra fel lehet ragasztani (kartonpapírra, műanyagra, fára, fémre vagy mágnesfóliára).

 

106/26 Maruzsi László, Budapest

Leshelyzetjelző

Kettő vagy több kamera felveszi a pályán történt eseményeket, annak adatait elemzi egy program és az eredményt rádió adóvevőn keresztül, azonnal továbbítja a helyzetet megítélő asszisztens felé, egy partjelző zászló segítségével.

 

202/16 Máthé László, bikafalvi, Budapest

Fényzászló

A fényzászló színes világító diódákkal /LED/ vagy színes izzókkal jeleníti meg az adott nemzet zászlóját. A programozott elektronika akár 2o-3o kombinációra is képes a megjelenítésben, folyamatos vagy felvillanó fénnyel. Működtethető hosszú élettartamú elemről és /vagy hálózatról. Mikrokapcsoló biztosítja a be-kikacsolást.

 

202/16 Máthé László, bikafalvi, Budapest

Szavazókártya

Ez egy olyan elektronikus kártya, amellyel a szavazások is elektronikussá tehetők. A kártya megbízhatóan azonosítja a szavazásra megjelent személyt, kizárja a visszaéléseket. Szinte percre készen számolja, és folyamatosan összegzi a szavazatokat kettős ellenőrzéssel. Ez a kártya egy mikroprocesszort tartalmaz, amit az összes szavazáshoz szükséges adattal feltöltenek.

 

104/17 Mohácsi Imre, Budapest

Beltérben lobogó zászló

 

205/6 Nagy Péter - Márton János - Hernádi Kornél, Budapest

ISDN telefonközpont rendszer

 

v/16 Nagy Roland, Budapest

Cédrusfa rézdrótból

Egyedi, rézdrótból készülő fák, fali díszek, fali- és asztali lámpák, fákat ábrázoló drótszobrok lakások, irodák, recepciók, éttermek, nagy légterű helyiségek számára, egyedi elképzelések alapján is. 20 cm magasságtól a 3 m-es magasságig.

 

206/30 Németh Gábor, Budapest, XIV.

Mozgóképes reklámeszköz

Mozgóképek megjelenítése mozgó szerkezet alkalmazása nélkül. Szabályos ültetésű, párhuzamos növénysorok, vagy – kisebb méretben – elválasztók használatával, a stroboszkóp hatást felhasználva, a reklám előtt elhaladó mozgóképeket lát.

 

106/7 Osbáth Sándor - Zalai Tibor, Zalaegerszeg

Közlekedési táblák

 

106/7 Osbáth Sándor - Zalai Tibor, Zalaegerszeg

Forgó táblák, prizmás

 

106/7 Osbáth Sándor - Zalai Tibor, Zalaegerszeg

Sebességjelző

 

106/7 Osbáth Sándor - Zalai Tibor, Zalaegerszeg

Elektromos közúti tábla

A jelzőtáblán megjelenített jel vagy infravörös távirányítóval  (max. hatótávolság 5 m) vagy a GSM hálózaton elküldött sms üzenet segítségével megváltoztatható. A tábla elektromos hálózatról üzemeltethető, vagy saját elektromos rendszere van (akkumulátor, napelem stb.).

 

106/7 Osbáth Sándor - Zalai Tibor, Zalaegerszeg

Reklámtáblák

 

205/30 Pikler Lajos id., Budaörs

Tárgyak egyedi azonosítása

Tárgyak egyedi eredet azonosítása kaotikus felületük információi alapján. Ez egy hardwer alapú azonosítás optó elektronikus úton, amely a kaotikus állapotok rendezetlen és rendszertelen jelenségeinek átjárhatósága és rendszerré szervezése.

 

203/1 Rátkai Zoltán, Ráckeve

Univerzális riasztóközpont

A központ természetesen szünetmentes áramforrással rendelkezik, amelyről egy héti üzemképes. Lehetőség van az egyes bementekhez külön szöveget, vagy akár más telefonszámot is hozzárendelni. Az SMS küldésére egy Siemens C35-s készüléket használtam, mivel ennek ára jóval alacsonyabb, mint az ipari célú GSM eszközöké. A központ üzenet fogadásával távolról vezérelhető, alkalmas más berendezés vezérlésére. A készülék élesítésére, hatástalanítására rádiófrekvenciás azonosító-kártya szolgál. Emellett lehetőség van számkód használatára is. A kártya nagy előnye, hogy másolása rendkívül nehéz, ezért nagy biztonságot nyújt. A kezelőegység önállóan is használható beléptető-rendszerként. Rendelkezik szabványos soros porttal (RS232), így számítógéphez is köthető, de lehet, csak egy bejárati ajtó nyitására is használni.

 

203/1 Rátkai Zoltán, Ráckeve

Kémhelikopter

A rendszer a hagyományos 35 MHz- es távirányítóján kívül a GSM rendszer segítségével, ill. 2,4 GHz- es sávon keresztül is irányítható. A videokamera képátvitele is a 2,4 GHz- es szabad sávban történik. A kép utólagos feldolgozásához szükség lehet, a rögzítés koordinátáira is, ezért rendelkezik GPS- szel.

 

105/3 Sándor László, Gyöngyös

Jelzőkészülék gépkocsihoz

 

206/10 Stregova Erzsébet, Budapest

Látásjavító eszköz

Olyan szemüveg, amelynek látóterében változtatható átmérőjű lyuk van. Ezen keresztül érkezik a fény a szemgolyóhoz, a pupillatávolság állítható.

 

202/1 Szabó Lóránt, Budapest

3D kamera

 

203/4 Szántay Judit - Szántay Gina, Budapest

Segédeszköz latin nyelvtan tanulásához

Nyomdatermék papíron műanyag lemezen, amelyeken színes ábrák segítségével fel van tüntetve a latin névszó és igeragozás.

 

203/4 Szántay Judit - Szántay Gina, Budapest

Segédeszköz mértékegységek átváltásához

A prototípus előnyösen 21 cm átmérőjű, kartonból készült  korong, amely 7 koncentrikus körre és 8 egyenlő nagyságú körcikkre van osztva. Minden körcikk egy helyi értéknek felel meg. Mindegyik körív más-más színű. A legkülső köríven  van feltüntetve  a kérdéses mértékek választott mértékegysége. A korong közepén  található a választott egység, amelytől jobbra  a csökkenő,  ( deci-, centi-, milli- ) balra a növekvő ( deka-, hekto-, kilo- ) prefixumok helyezkednek el. Egy-egy prefixum latin neve a nemzeti nyelven is szerepel. A korong közepén egy fekete és egy színes forgatható mutató van. Mindig feketével jelöljük az átváltandó, ismert mértékegységet és színessel keressük az eredményt. Tartozik még a koronghoz 10 db. számhordozó, amelynek formája változatos lehet a tanulói korosztálytól függően.

 

203/5 Szilágyi Lehel, Kolozsvár

Reklámtábla

 

206/26 Szőnyi István dr., Budapest

Tér és irányjelző eszköz

 

206/21 Tóth András, Galgahévíz

Eszköz írásoktatáshoz

Fém táblára a betűk mágnesek segítségével rögzíthetők.

 

203/7 Tóth Péter, Székesfehérvár

Szavaztató eljárás

Szavazóbizottság jegyzőkönyvben rögzített példányszámú szavazólapot felfűz a szavazóvezetékre. A szavazóvezetéket a szavazófülkén keresztül vezeti, két végét plombával leplombálja. Szavazó a jelenlétében pecsételéssel hitelesített szavazólapot a szavazóvezetéken behúzza a szavazófülkébe, ahol a választásának megfelelő helyen lyukat szakíthat a szavazólapján, majd a borítékot a szavazólapjára csúsztatja. A borítékot a szavazólap borítékon kívül maradt végén visszahajtva leragasztva lezárja. Szavazó a szavazóvezetéken tovább húzza a borítékba zárt szavazólapját a szavazófülkén kívülre. Szavazás bezárása után szavazóbizottság ellenőrzi a vezetékre felfűzött szavazólapok darabszámát, a szavazatok érvényességét, továbbá az érvényes szavazólapokat a szavazó által kiszakított lyukon keresztül tüskékre fűzve csoportosítja. Helyesen csoportosított szavazólapok a tüskéken felfűzve fizikailag fedik egymást. Szavazóbizottság a tüskéken gyűjtött azonos szavazólapokat a tüskék segítségével a vezetékből vágott vezetékdarabokra csoportok szerint felfűzi és a vezetékdarab két végpontját plombával összeköti. A megszámlálás után az eredményt jegyzőkönyvben rögzíti.

 

206/33 Zsonda László dr., Nyíregyháza

Egészségügyi informatikai konzultációs rendszer

A diagnosztikai (EKG, vérnyomásmérő, vércukormérő stb.) készülékek jeleit a találmány szerinti eljárás fax jelekké alakítja át. A fax jelek számítógépekkel kezelhetőek. Egy számítógépprogram révén országos méretű konzultációs hálózat építhető ki, amely magába foglalja már az összes diagnosztikai adatot.

 

 A feltaláló / szabadalmas felelős a katalógusban közöltekért.