Pro Inventore díj 1999

E díjat a Magyar Feltalálók Egyesülete 1993-ban alapította a feltalálók és az Egyesület kimagasló támogatóinak erkölcsi elismerésére. E díj első kitüntetettje Iványi István az OTH nyugalmazott elnöke volt. Azóta Pro Inventore díjban részesült Bolyky János, Dányi István, Kádár Béla, Mécs Imre, Monostory Károly, Nyiri Lajos, Pakucs János, Pál László, Pomezanski György, Pozsonyi Frigyes, Remsei Nándor, Sulyok Béla, és Szigeti Sándor. Az első külföldi, aki e díjat megkapta Brigitte Dehease asszony volt a Belga Feltalálók Kamarájának főtitkára.

A MAFE tizedik születésnapjára az elnökség a tagságtól beérkezett javaslatok figyelembe vételével az alábbi kiválóságokat jutalmazta Pro Inventore díjjal:

Politikus

Dr. Latorcai János (Országgyűlési képviselő), a magyar feltalálóknak és az Egyesületünknek kimagasló támogatásáért, amelyet hosszú éveken keresztül a Magyar Országgyűlésben és a politikai életben kifejtett

 

Közhivatalnokok közül

Pfeifer Ferencné (MSZH, Szabadalmi Információs Központ), a világ feltalálóinak és az Egyesületünknek kimagasló támogatásáért, amelyet a Szabadalmi Információs Központ megszervezésével és magas színvonalú működtetésével nyújtott.

Stromajer Gézáné (Gazdasági Minisztérium), a magyar feltalálóknak és az Egyesületünknek kimagasló támogatásáért, amelyet a találmányok marketingje megszervezésénél és végzésénél nyújtott.

Dr. Bobrovszky Jenő (MSZH-WIPO), a feltalálóknak és a magyar Egyesületüknek kimagasló támogatásáért, amelyet hosszú éveken keresztül nemzetközi téren kifejtett, különös tekintettel az egységes iparjogvédelmi rendszer kialakítására.

Dr. Szarka Ernő (Pályázati Titkárság), a magyar feltalálóknak és az Egyesületünknek kimagasló támogatásáért, amelyet hosszú éveken keresztül nyújtott, különös tekintettel a külföldi oltalom megszerzésénél való értékes segítségére.

 

Polgári szervezetek, gazdaság részéről

Dr. Kende Béla (MIE), a magyar feltalálóknak és az Egyesületünknek kimagasló támogatásáért, amelyet hosszú éveken keresztül a találmányok szellemi tulajdonná alakításával nyújtott, különös tekintettel a hazai iparjogvédelmi kultúra színvonalának emelésére.

Lantos Mihály (Ügyvivői Kamara), a magyar feltalálóknak és az Egyesületünknek kimagasló támogatásáért, amelyet hosszú éveken keresztül a találmányok szellemi tulajdonná alakításával nyújtott, különös tekintettel a találmányok licencia kereskedelmének élénkítésére.

OTP bank X. ker. fiók Vállalkozási részleg, a magyar feltalálóknak és az Egyesületünknek kimagasló támogatásáért, amelyet egy évtizeden keresztül a pénzügyeink gondos, szorgalmas és magas színvonalú intézésével nyújtottak.

Pillich Lajos (Richter Gedeon Rt), a magyar feltalálóknak és az Egyesületünknek kimagasló támogatásáért, amelyet hosszú éveken keresztül, mint a magyar gyógyszeripar egyik vezetője a találmányok megvalósításánál kifejtett, különös tekintettel a szolgálati viszonyban lévő feltalálók érdekeinek fokozott figyelembevételére.

Nagy Ferenc (MTESZ), a kimagasló támogatásáért, amelyet hosszú éveken keresztül a magyar műszaki alkotószellem megismertetésével nyújtott, különös tekintettel a "Magyarok a természettudomány és a technika történetben" című munkájára.

 

Média munkatársai közül:

Hanczár János (Napi Magyarország), a magyar feltalálóknak és az Egyesületünknek kimagasló támogatásáért, amelyet a feltalálás népszerűsítése érdekében, az alkotóerő hatékony felhasználásának elősegítéséért a médiában kifejtett.

Varga Júlia (Magyar Rádió), a magyar feltalálóknak és az Egyesületünknek kimagasló támogatásáért, amelyet a feltalálás népszerűsítése érdekében, az alkotóerő hatékony felhasználásának elősegítéséért a médiában kifejtett.

 

Külföldi támogatóink közül:

Dr. Farag Moussa (IFIA), a feltalálók érdekeinek nemzetközi téren való érvényesítéséért, és a magyar Egyesület hathatós támogatásáért.

Vladimir Yosiffov (WIPO), a feltalálók körében a modern információs technika elterjesztésében elért kimagasló eredményeiért.